2004. január

Fekszem egy távoli ország óceánparti hotelszobájában az ágyon. Nézem a plafonon körbe-körbe forgó ventilátort. Fáj a fejem, napok óta nem múló tompa fájdalommal. Tőlem szokatlan módon most nem gondolkodom, csak nézek ki a fejemből. Az ébrenlét és az álom határán járok, révedek a semmibe és hallgatom a szerkezet monoton suhogását.

Egyszer csak azt érzem, hogy folyik valami az arcomon..és lassan csorog végig a nyakamon is. Sírok! Most mi van? Próbálom visszafojtani de nem megy. Megállíthatatlanul tör fel belőlem valahonnan nagyon mélyről a zokogás. Fuldoklom, nem kapok levegőt! Ez már nem is sírás ez kétségbe esett vonaglás, üvöltés, sőt őrjöngés. . Úr Isten ki ez a nő? Honnan ez a mélyről jövő nagy és mérhetetlen fájdalom? Hol vagyok én és miért nem tudom megállítani? Szédülök, levegő után kapkodok. Rázkódik a testem. Olyan, mint ha kívülről látnám az egészet! Nem ez a nő nem én vagyok! De akkor ki? Aztán hirtelen eltűnik minden, mély álomba zuhanok.

Fogalmam nincs mennyi idő telik el, arra ébredek, hogy fázom. Csak álmodtam! Jól van semmi baj! Fáj kicsit a torkom, kiszáradt a szám és hányingerem van. Viszont a fejfájásom elmúlt. Feltápászkodom és odavonszolom magam a mini bárhoz. Kiveszek egy üveg ásványvizet és iszok egy kortyot. Ahogy felülök az ágyra meglátom magam a tükörbe. Kiábrándító a kép. Egy meggyötört arcot látok. Az én arcom ez kétségtelen. Feldagadt vörös orr és szem, kócos és csapzott haj az izzadságtól és a könnyeimtől vizesen. Vérzik a szám. A testem verejtékben úszik. Én voltam! Mégis én sírtam én hisztériáztam az előbb.

Na, jó akkor nézzük. Mi volt ez! Mi történhetett. Nem fordult még velem elő ilyen. Semmi okom erre. Itt vagyok a világ egyik legcsodálatosabb országában a férjemmel és a barátaimmal. Azon kívül, hogy napok óta fejfájás gyötör semmi más bajom nincsen Jól érezzük magunkat. Pár nappal ezelőtt egy buddhista kolostorban jártunk. Nem volt jó érzés eljönni onnan, még maradtam volna. Szerettem volna ott ücsörögni kicsit még és csak nézni a szerzeteseket és élvezni azt a hihetetlen békét és nyugalmat, ami abból a helyből áradt. El is határoztam, hogy ha hazamegyünk veszek egy könyvet és tájékozódom a buddhizmusról. Keveset tudok felőle, de amit láttam és éreztem az nagyon barátságos volt.

Éjjel aztán a szokásos buli. Megint sokat ittunk mind minden nap amióta itt vagyunk. Hajnalban az egyik lány belém csimpaszkodott és túlharsogva az éjszakai lokálban tomboló zenét azt üvöltötte a fülembe, hogy irigyel engem! Én visszaüvöltöttem, hogy mi a fenét irigyel rajtam. Azt mondta,hogy azt,hogy boldog vagyok ,hogy van egy ilyen rendes férjem két csodás kamasz gyermekem, szép házam, saját vállalkozásom. Amióta ezt mondta azóta fáj a fejem. De végül is igaza van, ez irigylésre méltó! Úgy van minden, ahogyan 20 évvel ezelőtt kigondoltam. A munkámban ugyan nincs már akkora nagy örömöm, régen nagyon élveztem, de nem panaszkodom hisz a magam ura vagyok. Azt hiszem, mindenki ilyen életről álmodik. A férjem jó ember szeretem, de mostanában nem nagyon értjük egymást. De különben minden jó és minden szép! Egyre többet gondolok arra, hogy vajon ilyen lesz most már mindig? Néha olyan érzésem van, hogy semmit nem tudok a világról, hogy semmit nem tudok önmagamról. Vajon így kell ennek lennie, hogy tesszük a dolgunkat, neveljük a gyerekeinket, dolgozunk, aztán megöregszünk és meghalunk? Szép és tartalmas élet, de mégis van hiányérzetem. Anyám erre biztosan azt mondaná – jó világodban már nem tudod mit csináljál Andikám! Na, most meg lelkiismeret furdalást is érzek. Sok-sok ember boldog lenne, ha az én életemet élhetné. Akkor mégis mi a baj? Van egyáltalán baj? Biztosan kell itt még lenni valaminek, amit még nem tudok.

Lehet, hogy beteg vagyok? Pánik félelem hasít belém. Látom magam egy elmegyógyintézetben, kényszerzubbonyban feküdve az ágyon. Ettől a gondolattól öklendezni kezdek, majd hányok. Megint a sírás fojtogat. De most uralom a helyzetet és nem engedem előtörni újra azt a másikat. Azt az idegen és ismeretlen nőt aki még az előbb magát is megsebezte úgy vonaglott itt az ágyban mind egy elmebeteg. Félek! Kattog az agyam! Egyetlen egy kérdés visszhangzik bennem! Ki vagyok én? Ki vagyok én? Ki vagyok én? Azt hiszem megőrültem.

Akkor még fogalmam nem volt arról, hogy ez az egész ami történt abban a kis szállodai szobában, az a megmagyarázhatatlan síróroham az nem betegség tünete, hanem spirituális ébredésem első jele . Arról sem volt fogalmam, hogy ettől kezdve már semmi nem lesz és nem is lehet ugyanaz mind volt.