Moziban voltam a hétvégén és bár könnyed vígjátékra készültem és vágytam – és amúgy az is volt- mégis sírva nevettem. Amolyan keserédes nevetés volt és azóta sem megy ki a fejemből ez az egyszerű kis történet. Talán azért sem, mert mostanában ez a fő téma ami megtalál úton-útfélen.

Bővebben kifejtem és megosztom a saját gondolataimat, azt amire jutottam, hátha tudjátok valamire használni.

A filmben egy negyvenes évek elején járó férfi, aki filmkritikus :), keresi a tökéletes nőt. Meg is fogalmazza a barátainak, milyen nőre vágyik. Elmondása szerint szeretne már megállapodni. Már majdnem megsajnálom sanyarú sorsa miatt :), de ez hamar változik, amikor is betekintés nyerhetünk főhősünk életébe. Filmkritikusunk csupa szépséges, szexi, kívánatos és okos nővel találkozik, de nagyon hamar, legtöbbször az első szex után mindenkiben talál hibát. Pl /nem megfelelő zenei vagy film ízlés, szürcsöli az italt, túl harsány, túl szerény stb..stb.

Amikor felfedez egy-egy ilyen „hibapontot”, szinte pánikolva menekül, hátrahagyva összetört szíveket, álmokat és vágyakat.
Persze ezen a ponton már komolyan elgondolkodom: vajon amiatt menekül-e mert a hölgy nem tökéletes, vagy eleve ki van élezve arra, hogy találjon valami hibát, hogy menekülni tudjon. 🙂

Nem, nem gondolom persze, hogy ezt szándékosan tenné. Ez legtöbbször nem tudatos működés.

Ohh, ez a férfi bizony retteg az elköteleződéstől, állapítom meg. /ezt elég könnyen felismerem :)/

Valószínűleg, ha megtalálná álmai nőjét akkor is menekülne, vagy legalábbis figyelne, hogy a nő mikor hibázik és egy rosszul fogalmazott mondat, egy idétlenül álló hajtincs mind-mind ok arra, hogy elmeneküljön.

Pakolás és futás 🙂 Istenem mennyire ismerem ezt!

Nincsen hibátlan ember, bizony senki sem tökéletes és aki keres az talál hibát. A „hibák” nagyon jó ürügyként szolgálnak arra, hogy ne engedjük magunkat közel a szerelemhez.

A filmbeli férfi aztán összetalálkozik „miss tökéletlennel”, aki mindenben más mint akit álmodott magának.

A hölgy nem túl iskolázott, idétlen, színes ruhákban jár, rúdtáncosnői múltja van és éppen állapotos de nem biztos egyáltalán abban, hogy ki a gyerekének az apja.
Amúgy meg hatalmas szíve van, empatikus, szeretetteljes, segítőkész és humoros és nem utolsó sorban szép.

Tudom, hogy ez olyan kis hollywoodi történetnek tűnik, olyan álomgyár szagú és persze a vége happy end, ahogyan a pretty women című film vége is az.
Itt azért kicsit tovább viszi a rendező a történetet pár évvel és nincs vége ott, ahol minden film általában véget ér.

Sajnos a végkifejlet nem mindig ennyire szép és jó. Ezzel nem akarom ám lerombolni senki álmait, de magam története elég nekem ahhoz, hogy ne higgyek már a tündérmesékben és abban ahogyan a mesék végződnek: boldogan éltek amíg meg nem haltak.
Ma már tudom, hogy egy kapcsolat pont ott kezdődik el ahol a filmek véget érnek és azt is, hogy mennyi mindent kell tenni azért, hogy a boldogság fenn is maradjon.

Rengeteg férfi és nő szaladgál a világban és fáradhatatlanul keresi a nagy őt, miközben a saját maguk által ásott gödörbe belekerülve, elkeseredve és kiábrándulva, társ nélkül élik az életüket.

Azt mondják nem alkusznak meg. Nem adják lentebb! Írnak egy listát is, olyasmit amelyet én írtam egykor, amelyben felsorolják az álomférfi vagy álomnő fontosabb jellemzőit kb 100 pontban.

Aztán persze ebbe az álomlistába beleférni szinte lehetetlen és annyira meghatározó a lista és olyannyira nagyok az elvárások, hogy ki sem látunk belőle. Pont a lényeget nem látjuk meg. Csak hajszoljuk az álmot, amelyet valószínűleg egyáltalán nem reálisan állítottunk össze. Ebbe a listába általában minden olyan tulajdonságot beleteszünk, ami ellentéte valaminek amit nem tudunk elfogadni saját magunkban, vagy éppen a párkapcsolati mintául szolgáló szüleinkben.

Rövid példát mondok. Pl ha valaki nagyon vágyik a szabadságra, akkor nyilván olyan párt keres, aki ebben partner, tehát megadja a szabadságot. De ha ez valaki nagyon vágyik a szabadságra, az azt jelenti, hogy vágyakozik olyan valami iránt, ami sosem volt meg neki. Ha nem vágyakozik, az azt jelenti, hogy már meg van és alap és nem tulajdonít neki különösen nagy jelentőséget. Szabad és kész. Miért kellene olyan partner aki megadná neki a szabadságot, ha eleve szabad? 🙂

Ugyanez van a hűséggel. Ha bízunk önmagunkban és megvan a bizalom a világ felé, akkor fel sem merül még a gondolata sem annak, hogy a listánkba beleírjuk, hogy hűséges partnert keresünk.
Akkor foglalkozunk ezekkel a dolgokkal sokat, ha eleve megkérdőjelezzük a hűséget.

Ugyanez a helyzet az őszinteséggel és még sorolhatnám.

Ha belül ott vannak benned ezek az erények, ha gyermekkorodban megadták a szabadságot neked, ha őszinteség volt otthon a jellemző és hűség, akkor ezek olyan értékek, amelyek megkérdőjelezhetetlenül ott vannak benned.

Van egy rossz hírem! Amíg ez megkérdőjelezhető, amíg kétség van benned, addig beírhatod az álomlistádba, hogy OLYAN NŐT KERESEK, AKI MELLETT LEHETEK SZABAD, egészen biztos, hogy mindig korlátozó nővel fogsz összetalálkozni.

Szóval ennyit a százas listákról. 🙂 Lehet írni persze, de inkább használjuk önvizsgálatra.
Saját példa: én sokáig olyan férfiről álmodoztam, aki képes az elköteleződésre és feleségül vesz engem.
Aztán ennek tükrében egyszer csak megláttam magamban az elköteleződési válságot és azt a nőt, akinek bizonyítékokra van szüksége ahhoz, hogy elhiggye, hogy szeretve van.

Elvárások nélkül lenni! Azt hiszem ez a kulcs!

De ez is egy fura csapda amúgy. Sokszor mondták már nekem is azt, hogy legyek elvárások nélkül, ne kérjek semmit, majd adják, ha gondolják.
Aki azt mondja, hogy a másik legyen elvárások nélkül, annak önmagának is vannak elvárásai. Egészen pontosan az, hogy a másik elvárás nélkül legyen. 🙂

Aki megfelelésnek éli meg azt, hogy időnként a párjának fontos lenne, ha kapna elismerést, dicséretet, törődést, érintést, annak egészen biztosan gondja van az elvárásokkal.
Valószínűleg gyermekként, olyan erős elvárásokat támasztottak felé, hogy 20-30 év távlatából is dacol és menekül ettől.
Legtöbbször ezek az emberek, mondják azt, hogy ne várjon el semmit a párja tőle, mert azt kényszernek éli meg.

Milyen is az, amikor tényleg elvárások nélkül tudunk lenni egy kapcsolatban? Az én olvasatomban, ez azt jelenti, hogy „csak” szeretem őt, olyannak amilyen és ezt adom, mutatom és éreztetem, megfigyelem vagy megkérdezem, hogy mi a jó neki és úgy adom a szeretetemet, hogy azt ő érezni tudja. Az ő nyelvén. Ezt anélkül teszem, hogy bármit is várnék cserébe.

Elvárás nélkül lenni, az egy kegyelmi állapot. Meg kell érni hozzá! Fel kell nőni!

Úgyis csak az tud jönni, akire készen állunk. Ha nehezen megy az elköteleződés azt onnan lehet észrevenni, hogy ha csupa olyan partner érkezik, aki nem tud elköteleződni.
Ilyenkor persze gyakran ezt nem látjuk. Ilyenkor azt mondjuk: én nagyon készen állok már egy jó párkapcsolatra, de mindig csak olyanok jönnek akik nem akarnak kapcsolatot.

Egy nagy fenét! Ha olyan jön aki nem képes elköteleződni, akkor neked is nehezen megy. Hidd el nekem, elég nagy a tapasztalatom ebben a témában.

Elvárások nélkül lenni és elfogadni ami jön és engedni ami menni akar. Nem görcsösen kapaszkodni az elképzeléseinkhez, a kapcsolatunkhoz, a vágyainkhoz, hanem csak lenni, tanulni és elfogadni azt ami van.

De hogyan kell ezt? Ezerszer tettem már fel a kérdést magamnak és ezeregyedszer sem tudtam a választ, pedig nagyon akartam. Sőt, mindenáron akartam. De pont ezért nem tudtam, mert AKARTAM.

Azt hiszem, hogy ehhez meg kell érni és az érést nem tudjuk siettetni, akarni. Úgy fog megtörténni, csendesen és észrevétlenül mint amikor az alma megérik és leesik a fáról. Természetesen.

Fontos még ahhoz,hogy elvárások nélkül legyünk és elfogadásban a bátorság.

Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy belemenjünk egy párkapcsolatba, még akkor is ha ezerszer fájt már, bátorság kell ahhoz, hogy ne lépjünk le az első olyan alkalommal amikor nem az elvárásunk szerint történnek a dolgok.

Bátorság kell ahhoz, hogy elengedjük a százas listánkat és csak fogadjuk aki jön és engedjük aki megy.

Bátorság kell ahhoz, hogy bízni és hinni tudjunk, elsősorban magunkban.

Egész egyszerűen meg kell érnünk ahhoz, hogy látni és érezni tudjuk azt, hogy ki az akivel csak úgy egész egyszerűen jó. Nem kell ezt túl sokat elemezni, csak elfogadni a jót, a boldog pillanatokat, a közösen elköltött reggeliket.

Elfogadni azt is, hogy bizony lehetnek konfliktusok, és nem mindig érezzük felhőtlenül boldognak és örömtelinek magunkat, mert igen lehetnek és vannak is nehezebb periódusok, de közösen képesek vagyunk kijönni ebből, mert azok a boldog pillanatok annyira értékesek a számunkra, hogy nem adjuk fel és nem lépünk le.