Anyai védelem nélkül – anyaseb és a határ állítás ?>

Anyai védelem nélkül – anyaseb és a határ állítás

A legtöbb állat ösztönből védi a kicsinyeit! Az anyasággal együtt szinte azonnal zsigeri szinteken jelenik meg a védelem és a kicsi szívja magába ezt a mintázatot. . Megtanulja, hogyan védje meg saját magát és hogyan védje majd meg az utódait. Elsajátítja a határok felállítását is és már kiskölyök korában tudja, hogy ezek a határok arra valók, hogy védelmet adjanak.

Ha ezeket a mintákat a szülőtől nem kapja meg, akkor kiszolgáltatott lesz a külvilággal szemben és ő saját maga sem tudja majd a jó mintázatot tovább adni az utódainak, ha egyáltalán el jut odáig, hogy életed adjon.

Most nézzük meg, hogyan is van ez nálunk embereknél!

Az emberek többsége nem tud határt állítani, vagy ha állít akkor azok nem határok hanem kő kemény falak, mondhatni börtön, amely aztán később fogva tartja.

Ha nincsenek határaink akkor két dolog történhet : Hagyjuk, hogy azt csináljanak velünk amit akarnak, ilyenkor bántalmazottá válunk, vagy pedig attól való félelmünkben, hogy más ezt teszi majd velünk, mi magunk válunk bántalmazóvá.

Mennyivel könnyebb lenne a helyzet, ha lett volna egy erős anyukánk, aki megtart, aki jó mintát mutat, aki megtanítja milyen felállítani a határainkat, azzal, hogy ő saját maga példát tesz elénk,azzal hogy nem hagyja, hogy azt tegyenek vele mások amit akarnak. Azzal, hogy vannak önálló gondolatai, érzései és van hite önmagában. Azzal, hogy a saját gondolatait és érzéseit gond nélkül kifejezi és vállalja a hitét anélkül a félelem nélkül, hogy akkor majd sebezhetővé válik vagy rossz embernek gondolják.

Ez egy erős anya minta, a maga sebezhetőségével együtt.

Amikor a saját anyánk nem véd meg bennünket, amikor nem mutatja meg, hogy ezt hogyan kell tenni, akkor saját magunkat sem tudjuk megvédeni, sőt a gyermekeinket sem vagyunk képesek, vagy ha mégis akkor állandó hadban állunk a világgal és mindenkiben a támadót és az ellenséget látjuk.

Ez a hiány, ez a seb bennünk él tovább és adjuk tovább generációról-generációra!

Amikor valaki erre mutogatva kibújik a felelősség alól és azt mondja, igen erről az anyám tehet vagy az apám, az még nem nőtt fel. Ott még nincs felelősség vállalás.
Ezért hát jöjjünk is ki gyorsan ebből az anya és apa tehet arról, hogy ez és az van most az életemben dologból. Nincs értelme sokáig benne maradni, mert amíg ott vagy addig a gyerekben vagy és az áldozatba.

Nem baj sőt természetes ha emiatt dühöt érzünk és haragosak vagyunk. Hisz az ő dolga lett volna! Meg is tehetjük, haragudhatunk, igenis ismerjük el ezt, mert ez az első kulcs a zárba.
Felismerjük, hogy nem kaptunk mintát, és megengedjük magunknak a haragot amit emiatt érzünk.
Aztán ha ez meg van akkor érezhetünk gyászt és szomorúságot. Ez is rendben van.
Majd megszülethet bennünk az elfogadás.
Megbocsájtok anyámnak, hogy nem kaptam meg amit szerettem volna. Megbocsájtom és elfogadom őt olyannak amilyen.

A következő lépés az, hogy elkezdem elsajátítani a határ állítás képességét. Mély munka ez! Sokszor nagy földrengéssel jár belül. De minden földrengés átrendezi némiképp a „terepet”, így ez is. És ez egy olyan munka ahol tettek is kellenek és amikor évtizedekig semmit nem tettél magadért, akkor az első lépések nem könnyűek ez tény.

Talán fontos felismerések történnek majd és nagy átrendezés kezdődik. Lehetséges, hogy eltűnnek emberek körülöttünk, megszűnnek kapcsolatok és átmenetileg minden sokkal rosszabbnak tűnhet.
De ki kell tartani és csinálni kell! Magunkért! A gyermekeinkért! Érdemes és megéri megcsinálni!

Soha ne felejtsétek el az alap az, hogy:

– minden gondolatomhoz jogom van
– minden érzésem rendben van és jogom van a saját érzéseimhez
– jogom van a hitemhez és senki nem mondhatja meg azt, hogy miben higgyek és miben nem
– jogom van a testemhez és annak védelméhez, kizárólag csak annyira jöhetnek közel hozzám amennyire én engedem
– jogom van arra, hogy biztonságban érezzem magamat és tudom, hogy a határaim pont erre hivatottak
– jogom van az igazságomhoz, mert sok igazság létezik, de meghallgathatok másokat és eldönthetem, hogy számomra mi az igazság


Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás